Aki azt gondolja csak várom a jobb időket és hanyagolom a ferológiát az téved, de persze a látszat mellette szól. Igen nagyon nehéz néha pontosan megfogalmazni mit is lát az ember fletocitát sima hülyét vagy helye fletocitát.
Nos, a kutatás folyik, ám az összegzések néha nehezen születnek.
A meccsen kívül kedvenc műsorom a szomjas utazó ebben a főhős végig utazza és issza a Földet, közben persze reklám is van, és én vesztemre a ferológia tüzétől hajtva az atv-re kapcsoltam ahol egy szokásos megmondom a szerkesztő úrnak a frankót műsor ment.
Aszongya, a bevallottan baloldali szellemi toprongy a szegény "Zuslag" így ül pár millióért mikor A FIDESZ 30 milliárdot lopott szépreményű népszava főszerkesztő kerekszemekkel -valóban?- bizony folytatja baloldali vehemens és egy ismerősöm mondta, hogy valamelyik még 3 milliárdot, főszerkesztő úr csak pislog, nem szól közbe, hogy talán kellene némi konkrétum. Igen mert az, ügyészek, a bírók is mind fideszesek folytatja vehemens úr, főszerkesztő úr egyetértően hallgat. Hát igen a fidesz lopott, lop, és lopni fog.
Aztán ma egy bevásárló központ melletti atm-ből pénzt vettem fel, mikor indulok a kocsi felé kitudja honnan előtt nyoma se volt egy fiatal cigány lány toppan elém karján kisgyerekkel és pénzt kér mondván nincs mit enniük én bár gyanakvó vagyok,de hátha tényleg nincs alapon adok neki 500Ft-ot. Erre könyörgőre fogja, hogy adjak inkább 1000-et, már megszánnám amikor megjelenik egy másik kicsit idősebb nő egy apróbb gyerekkel, és ő is pénzt kér tápszerre. Ekkor otthagytam őket. Mire kikeveredek a parkolóból a szemközti bokrok közül kilép a fiatalabbik lejmoló karján a gyerekkel és beszáll egy kocsiba, amelyben két bakcigány várja. Most gondolom végig lehet meg is verik mert nem szedett össze elég pénzt.
Ez ma Magyarország a tv-ben félnótás betelefonálók és drukker főszerkesztők az utcán megélhetési kéregetők díszletnek gyártott gyerekekkel, akikből mindig új kell, mert kinőnek a hordozható állapotból.
Demokraták ébresztő.
Utolsó kommentek