Graham Parker 1983-ban kezdte el kirakni a Rubik kockát. Összesen 27 400 órát töltött a játékkal, végül 26 év után sikerült neki. Ez a művelet egyébként átlag 4 perc, de a rekord 8 mp-nél kevesebb.
Nos, a brit kőműves teljesítményét kellene túlszárnyalnunk, esélyünk van még rá, de már nem sok, a rendszerváltás nevezetű bűvös kockát kellene végre úgy forgatni, hogy a színek minden oldalán a helyükre kerüljenek.
Miért olyan nehéz ez? Talán azért mert a Kádár rendszernek nevezett agymosoda mely egyben volt szemfényvesztően kellemes és vállalhatatlanul bumfordi olyan tökéleteset alkotott, hogy azt nagyon nehéz lesz kimosni a fejekből.
Falun lakó emberként könnyen tájékozódhatom a mezőgazdaságból élők nosztalgiájáról, ők mint mondják volt a tsz-ben munkahely és volt lehetőség a háztájiban némi többlet jövedelemhez jutni. Ma, ha nem jutott valakinek elegendő kárpótlási föld akkor bizony komoly gondjai vannak a megélhetést illetően. Ugyanez ipari munkásra lefordítva, volt állás kereset, lakás és ha szorgalmas voltál akkor maszekolhattál, fusizhattál gmk hattál. Ezt a népességet nehéz meggyőzni arról, hogy a háztáji termelésnek része volt az olcsón vagy éppen ingyen kapott takarmány vagy munkagép, a munkásnak nehéz azt felismerni, hogy a 8 óra utolsó két órájában már a gmk-ra készült és a gyár eszközeivel jutott plusz jövedelemhez.
Egyszóval egy bizonyos rétegben a nosztalgia miként Lenin, élt, él és élni fog.
Erre játszott rá a szerencsétlen privatizációs gyakorlat melynek nyomán nem csak a nemzeti vagyon egy jelentős része tűnt el bagóért, de eltűnt vele a munkakultúra is bizonyos körzetekből. Mert jó munkásembernek lenni csak úgy lehet, ha gyakorolja az ember, aki tartósan, hosszú ideig nem tud dolgozni az óhatatlanul szakmai és munkamorál szempontjából is megkopik, új életstratégiákat tanul meg, melyeknek már nem része a rendszeres munka. Saját tapasztalat, hogy azok, akik nagyon régen munkanélküliek szinte reménytelenül próbálnak visszatalálni régi énjükhöz és előbb kerülnek utcára ismét, mint, hogy megtalálják magukban a jómunkásembert. Persze kivételek akadhatnak, de a többség sajnos nem ilyen.
Mai szemmel nézve a fokozatos lassú tőkebevonó privatizáció szerencsésebb lett volna. Ez a hajó azonban már elment. Helyette van egy másik, amelyik rossz irányba, lehet valami zátony felé halad, talán érdemes lenne leugrani róla bele a mélyvízbe. Bizony csobbanni kéne egy nagyot, mert 19 év nem volt elég másra, mint arra, hogy az utódpárt visszaküzdje magát 20% alá. Ezek után minden volt híve elgondolkodhat azon, hogy egy, egy eltévedt keresztjével mit művelt a hazájával. Persze nem fog.
Még van hét évünk, hogy megelőzzük a kőművest és kirakjuk végre azt a bűvös kockát, egy országot melyben végre nem a pofázásról, hanem a valódi munkáról fog szólni az élet.
Utolsó kommentek